A levakarhatatlan illusztráció
 

Szombaton (imént) kora délután

lett ez a rajzforma tarka micsoda

folt előbb még semmi se volt

aztán járt csak járt a kezem és

néztem hogy mi ez talán

a nyári hegy és hátán kényszer

képzeteim a bedugulni tetsző

való valami panteista félelem

vagy egész hogy fél óra s kész.

Megillusztrálom. Gusztáltam.

Asztalra föl a lábam és tollam

alá térdemre papírszelet jöhet

fúhat alkalmi hangzatok össze

rezgése mentén sorra sort be

tűzgetek a képen rémüldöző

pirosas-lila talán a fájós vállam

nyoma. S közben a mahagóni pác

mintha csúfolódni merne. Nyíl

mutat fölfelé erőtlen bicepsz

mozgatta kar. Hát mit akar már

megint az nem én vagyok. Leg

fölül lófül diszkrét sörény a

szombat délutáni jövevény mint

szabad asszociációk édes nedve

dúsan árad bőrömre szárad

itt van. Már levakarhatatlan.