Kívánság, Lucával
 

Luca, ez a tépett itt alul

vadul vágyik föl: fény és meleg

iránt mint mindannyian,

de elvesztette a fejét

vagy nem is volt neki,

irányt semerre sem lel,

kell, hogy szeresse valaki

őt is; ha te meg én itt fölül,

mint két kifordult kutyafül,

mit gondolsz, ha azt kívánnánk,

hogy isten mosolya, ha van,

legyen versbe fogható, és a jó,

legalább mint láthatatlan,

mutatkozzék meg a vak szavakban,

süssön, hasson, itt, most, mindjárt,

mit gondolsz, ha ezt kívánnánk,

mozdulna-e ez a lenti, fájó senki, 

és ha nem, mondhatnánk-e, nincsen

semmi, ugye, nem?