A hal tréfája 1
 

A HAL TRÉFÁJA verseinek idején jobbára kiszuperált bútorlapokra, polcdeszkákra, képtartókból visszamaradt farostlemezekre, úton-útfélen talált öreg deszkadarabokra, tehát csupa hulladékanyagra festettem, s ebben az újrahasznosítás és költségkímélés alig játszott szerepet. Kézreálló felületekként mindennapjaim tárgyias részei voltak, s úgy éreztem, ha képhordozóvá változtatom e megsemmisítésre szánt anyagdarabokat, nemcsak szolidáris leszek velük, de egyenesen életet lehelek beléjük, helyet adok nekik, s ezzel esztétikailag is egyedi (különös!) alkotást hozok létre, a jelentéstelen profánban kerítek a szentnek terepet. A festett deszka lényegesebb része lesz a történetemnek, mint volt spájzpolc vagy konyhaszekrény korában. A Tereh című verset  idézem:

 

fested a halat falat a kivénhedt
deszkát mi szemnek ingere
sürgő kéznek színpad a vak
szavak rajban úsznak látnak

a világ négy sarka sír és ásít
tolong bolondul egyre ökre öklend
paparazzókat pellengérez a nép
vakufényben hogy nézni is tereh

 

arany alapon rájátszol a kékre

vörösre fölfújt kutyahal a hold

hallod hogy harap s kérdez:

mit fest kelmed? tán tört test

 

vagy elme álmát hogy a hideg

szél be ne húzzon? a réseket

tömködi csönd van a kép tere zár

lesz-e csodás halszaporítás?