X (ugyanaz)
 

 

Ebbe az ábécébe most már akármit

bevihetek, az évtizedek (csak mögöttem)

fölhasogatott papírdobozok, visszafelé

kurkászva bennük, mennyi tárgyiasult

vágy mutatja másként lukas oldalát,

jól van, bólintok, mímelve a bölcset,

mert mélyen, a kopoltyúk alatti éjben,

magasan: káprázatosan és ténylegesen

az “x” nekem ugyanaz a négy kéz, láb.

 

V (arkapár)

 

 

Az "ű" után, mintha talált papun-

dekli tépett oldalára festenék,

irányított véletlenem a "v" szárnyait

kérdezi: miféle madár?

Él itt egy öregsz arkapár, mondom,

a szkrebl betűit csörgetik mint

kavicsokat a tenger, és kirakják:

egész univerzum végül.