PAJZS
 

 

Miró-mániám, iróniám, rajta!

Dalszerű hangzataim áttetszői,

 

tekergő vonalak a hátoldalról,

ide veletek: kérlek, segítsetek!

 

Legyetek a pökhendiek nyilai

ellen pajzs, kicsi kampó, megfogandó,

 

elérendő, az esztelen esztendő

hodályain sisteregve fölfénylő

 

édeni négyzetek, gurulós gyöngyök,

sárga-pirosra, kékre festett való.

 

Szabálytalan édesség ritmusában

landoló vígságok mind, ki a zsákból!

 

Ornamentikus táncok, föl és tovább!

Nincs jelentés, nem kell, elég. Már megvolt.

 

De szomorú, hogy nulla realitás

vagytok, absztrakt abrak, csupasz pörgetés.

 

Talán mégis átszakad. Dobódik az ember.

Hogyan tudna nem gondolni, csak lenni

 

szótlan, és mégsem hiábavalóan?