Ezt a 35 papírra készült képet többszázból, némi esetlegességgel ugyan, de mégiscsak úgy válogattam össze  (nekem kulcsszó az össze, régóta tudom), hogy szóképterem egy-egy motívumköre megjelenjen, s ahogy most ránézek erre a sorozatra, szinte igazolásnak látom, hogy újra meg újra ez a mozzanat bukkan elő: akvarelljeim jajgatását szemmel hallgatnom jólesik. S csakugyan jól, ha mégoly sötét tépettségről van is szó – illetve vonal, szín, folt, meg a szó szoros értelmében is szó, hiszen a képeken a szavak nemcsak grafikai elemként szerepelnek, hanem jelzik a lehetséges (remélt) asszociáció irányát, mint eddig is. De jelzik-e? S ha nem, akkor megáll-e a kép? (Tudom, kérdeztem már!) Mi a megállás mértéke? Van-e? Van-e a konkrét személyre, műre vonatkozó esztétikai-erkölcsi elemzéseken, tényeken túl vagy innen valamilyen mérték?
Egy-egy tussal, krétával, ecoline-nal (vagy vegyes eszközökkel) készült rajzolatomhoz itt is melléírásként illesztek szövegeket: mai kérdéseimet és megjegyzéseimet – vagy a rajzon szereplő verstöredékeknél bővebb idézeteket, egy-egy hangulatkeltő, a látogatót informáló szöveget, ami persze ismét abszurd kérdést provokál: végső soron nem az volna optimális, ha az általam kapcsolódónak vélt egész verset idézném, mint némelykor eddig is, de akkor már (most már) a kapcsolódóhoz kapcsolódót is, mindent, amit valaha írtam, minden képhez?