Ezt a 35 papÃrra készült képet többszázból, némi esetlegességgel ugyan, de mégiscsak úgy válogattam össze (nekem kulcsszó az össze, régóta tudom), hogy szóképterem egy-egy motÃvumköre megjelenjen, s ahogy most ránézek erre a sorozatra, szinte igazolásnak látom, hogy újra meg újra ez a mozzanat bukkan elÅ‘: akvarelljeim jajgatását szemmel hallgatnom jólesik. S csakugyan jól, ha mégoly sötét tépettségrÅ‘l van is szó – illetve vonal, szÃn, folt, meg a szó szoros értelmében is szó, hiszen a képeken a szavak nemcsak grafikai elemként szerepelnek, hanem jelzik a lehetséges (remélt) asszociáció irányát, mint eddig is. De jelzik-e? S ha nem, akkor megáll-e a kép? (Tudom, kérdeztem már!) Mi a megállás mértéke? Van-e? Van-e a konkrét személyre, műre vonatkozó esztétikai-erkölcsi elemzéseken, tényeken túl vagy innen valamilyen mérték?
Egy-egy tussal, krétával, ecoline-nal (vagy vegyes eszközökkel) készült rajzolatomhoz itt is melléÃrásként illesztek szövegeket: mai kérdéseimet és megjegyzéseimet – vagy a rajzon szereplÅ‘ verstöredékeknél bÅ‘vebb idézeteket, egy-egy hangulatkeltÅ‘, a látogatót informáló szöveget, ami persze ismét abszurd kérdést provokál: végsÅ‘ soron nem az volna optimális, ha az általam kapcsolódónak vélt egész verset idézném, mint némelykor eddig is, de akkor már (most már) a kapcsolódóhoz kapcsolódót is, mindent, amit valaha Ãrtam, minden képhez?