A pukhánc
 

Egy pukhánc, amolyan tájjellegű lidérc,
somogyi, szállt át felettem, épp imént,
szólt Garos H.; ne mondd, csakugyan?
De ott volt a domb, a csönd, a nyugati ég
alkonyi vöröse, és köröskörül a sziszegő
szél, mintha klasszikus boszorkányok
fúnák hólyagos ujjaik bögyét, mert
megégették, mikor a fölfűtött naphoz
érintették; így volt, biccentett Garos H.,
azt is láttam, megesett, mikor sötétedett,
mind összehajoltak, megríkatták, majd
elringatták a Holdat, kék hajuk tüskés
drótjaival körültekerték a vakvilágot, ki
látott, hallott még ilyet; jajgatott a domb.