A csodagép
Johannának
Álmomban az egész világot 
átszitáltam neked, 
barkácsoltam magamból gyémántrácsos, 
egyetlenegyszer használható szerkezetet; 
zümmögve, nyögve, villámló karokkal, 
buzgón dolgozott a csodagép, 
áramlott át a jó, helyre zökkent, 
maradt a rossz, semmibe tűnt a szenvedés; 
milyen egyszerű, hogy örültem, 
ezt megoldottam, nem kell 
félned többet, nincs kockázat – aztán felriadtam, és rettenet tört rám, 
mi lesz veled az árnyéktalanul működő, 
ellenállást, harcot nem ismerő, egynemű 
kattogásban; ha tétje nincs, úgy mindegy, mi,
 melyik, milyen, miért és merre, meddig –
 egy pillanatig, ha rémüldöztem, az álom szétfoszlott 
mögöttem, egész valómmal érzékeltem: a koszlott, 
kínzó világ megvan, kiszámíthatatlan 
és diribdarab, tökéletlen, sötét
iszonyatokkal szabdalt; fölszabadultan 
sóhajtottam: jól van, semmi baj.