Hallani látni
 

Az én pictusom mintha nélkülem épülne bár

kezemmel itt s nem törődne írott múltam

darabkáival úgy olvasztja ki mai homályaim

formáit tartalmait ecseteli pepecsel.

Hangzatos cselek ahogy járok-kelek.

Kötekedik és andalít.

Semmit sem feledtem el hallani és látni mégis

most tanulok futok mint a kadarkúti futballpálya

körül ’50-ben a tornatanár és középhátvéd K. J.

sípjelére. Mégsem úgy. Tizennégy éves voltam

nagyratörő korom csúcsán éltanuló úttörő-elnök

vasárnap a kanonok úr ministránsa. Körbeérni

az egészet volna jó kellene mi az festeni futást

pályát játékos társakat -tól -ig húzva-írva vonalat.

 

Talán itt a helye, hogy megjegyezzem, megint csak tényként és nem véleményként, hogy a sorozat-jelleg és a kapcsolódás, ami természetesen minden alkotónál jelen van valamiképpen, engem a kezdetektől vonzott: a motívumok összeterelése prózában és versben (a vers és próza összeterelése), valamilyen konstruktív szerkezet kialakítása, amit szabadon követhetek. Meghatározóként mutatkozott ez a Súgja Hang 101 versből összerakott kötetében, melynek első változatában, '87-ben ezt az alcímet adtam, versgömb, önéletrajzi szálon. Sorozatkonstruáló tervezgetéseimben mindig fölmerült Szabó Lőrinc Tücsökzenéje, de az időrendet követő lírai elbeszélést nem éreztem sajátoménak, ugyanakkor a hosszabb táv, az átfogó jelleg (a -tól -ig vonal) fogva tartott – így vágtam neki orbis pictusomnak is.