“tán ez, amire vártam”
 

Egy menő könyvnagykereskedő számítógépe
tegnap éjszaka, éjfél után, első álmából fölriadva
kiállt a virtuális tatra, és a gyatra,
kanonizálásba fúlt kritikusok meg a diadallal
dübörgő könyvszakma, az egész, piaci számokat
mekegő reklámgyülekezet megfellebbezhetetlenjeinek
fittyet hányva, rendelt hat éve megjelent könyvemből
11 példányt. Csak ültem lefagyva, ernyőmre
tapadva, s míg az e-mailt lázasan silabizáltam, „tán ez,
amire vártam”, visszhangzott a lelkem Kosztolányival,
és a belső tudatlanból érkező, metánál metább
tényezőt úgy csodáltam, agyamban lágyan
megcsócsáltam, milyen megható, hogy van, létezik,
nem is egy olvasó. Vagy lesz. A gép tudja, mit tesz,
a bombaüzlet majd beüt, s hiába is próbálja
elhitetni velem az ügyintéző ember: hibásan
rendelt, kevert-kavart, tévedett a program; ugyan. 
Ez csak amolyan lírai szó, a rendszer értékmentes,
hentes vagy lantos, ha egyszer benne van, ki nem
zárható, korlátlanul konzumálható, kétségbe is
vonható (szinte szabadon), a működés így tökéletes,
megtörténik, a szó csak szó, ha el is hangzik, mi van?
Avult bárcák sárgulnak egy quodlibet kalitkáiban.