Borító (a papírkígyó születése)
 

Az első sorozat első képénél a papírkígyó születését dokumentálom (alapozó szándékkal is) a Súgja Hang kötetem '87-ben írott versével:

CSIKÓLÁBÚ TŰZHELY

 

Középen áll, izzik a csikólábú tűzhely, parázs-szeme

biztatóan pislog a félhomályban, kosarat fon apám,

a vesszők árnya roppant építményeket forgat a falon,

forró víz duruzsol fazékban, méretlenül árad az idő.

Volt ilyen este, idegen ott nem vagyok. A porcelántál

derengő fehérsége és a konyhaablakra jegesedő erdő

a visszatérő szökevénynek valódi zsákmány. A csikólábú meg

– hátán nyers krumpliba szúrt pálca körül papírkígyó

tekereg titkosan és a mélyből feltörő létezés sodrát

láthatóvá bűvöli - kész csoda: ahogy a külső éjben

viharzó gőzmozdonyokat utánozta, megoldás volt talán.

Hitelbe vette apám a Póré-boltban, Kálmáncsán, mikor

hitelbe vásárolt fekete ruhában megesküdött anyámmal;

a düledező árendás házban, heggyé hordott havak

legendás telén, őrházak rücskös kockáiban volt dolga elég.

S azóta is, mint állhatatos robot, fűti a lelkeket onnan,

suhog a fűzvesszők sárga kévéje, forog a kígyó;

a hő fészke ő, tűzmagok vashéjú edénye, rázkódik

örökösen; a fölső világ vándorai, hólyagfejű szellemek

szitkokat ordítanak le kéményébe, felhőt fújnak

bársonyos koromból, kín és kéj orkánja a vaskürtőbe fúl;

nyílásain ilyenkor füst csap ki, lángok horkannak benn,

buzog a pokoli katlan, csikorog láncok, szögek fogsora –

elcsitul aztán, nedves fa sírdogál csak és hamujában

megsül a krumpli, pogácsa, sokáig meleg marad, alszik

körülötte, zugolyba húzódva álmodik nő, férfi, gyerek.