Vegyes technikával, papírra kent olajfestékkel, ráírt szövegtöredékekkel, beragasztott nyomatokkal, összemontázsolva készültek a Papírkígyó lapjai. Ugyanez a módszere az írások többségének, amelyet (korábbi szó-találmányommal) a motívumok összeterelésének nevezek. Erre vallanak a címekben sorra az álomjáték, újraírás, vakrepülés, fülnovella, papírkígyó, bújócska – és végül a ráfestés. Az összeterelésben a képzelet időn és téren átlépve köti össze a tárgyiasan létező, személyesen átélt tényeket a fiktív (álmodott, kitalált, idézett) motívumokkal, és így az összeragasztott, kifőzött, megkomponált – mint az alcím mondja – történetek az Akastyán-hegyen végső soron: realitások. Az irodalmi és a képi összehozás, a ráírás és a ráfestés, ha szétválasztom, esztétikailag nem azonos szinten mozog – tudom, de a képek szerepe, viszonyom hozzájuk, vélekedésem róluk tíz év alatt ugyancsak megváltozott. Talán ennek a mozgásnak a megértése és körülírása felé is vezet (vezethet) honlapockám összerakása.